Írta: Shyamala Iyer
Illusztrálta: Dr. Biology
Fordította: Pereginé Bojtos Judit Mária

Mutasd/Rejtsd el a fontos szavakat

DNS: a dezoxiribonukleinsav a sejt információs „alaprajza”. Típusát tekintve nukleinsav, és nukleotidoknak nevezett építőkövekből áll. A genetikai információ öröklődik a szülő és a gyermek között.

Fehérjék: a DNS működésének a végtermékei a sejtben. A fehérjék nagyon fontosak a sejt megfelelő működéséhez.

Lipidek: nagy építőkövek, amik kisebb, zsírsavnak nevezett egységekből állnak össze. A lipidek nem oldódnak vízben, de jól oldódnak az alkoholhoz hasonló oldószerekben.

Nukleinsavak: olyan összetevők, amik a DNS-fonalat építik fel. A nukleinsavak lehetnek dezoxiribonukleinsavak (DNS), vagy ribonukleinsavak (RNS).

Sejt: egy apró építőkő, ami a növények és állatok túléléséhez szükséges összes információt tartalmazza. Az élet legkisebb egysége.

Szénhidrátok: ebbe a csoportba tartoznak az egyszerű cukrok, mint például a szőlőcukor, és a bonyolult építőkövek, mint a keményítő és a cellulóz.

Minden élőlény sejtekből épül fel. Néhányan csak egyből, mások többől. A felnőttek testét körülbelül 60-90 milliárd sejt építi fel. Ez rengeteg! Sőt, ha egymás után raknád az emberi test sejtjeit, 4,5-szer érné körül az egyenlítőt.

cork

Robert Hooke rajza a parafáról, amit a mikroszkópon keresztül látott.

A sejtek a nevüket egy Robert Hooke nevű angol embertől kapták 1665-ben. Ő volt az első, aki látta, és elnevezte a „sejteket”, mialatt egy új eszközzel – mi mikroszkópnak hívjuk – kísérletezett. A kísérlet során nagyon vékony szeleteket vágott parafából, és megnézte ezeket mikroszkóp alatt. Kicsi, doboz-szerű alakokat látott. Ezek azokra a cellákra emlékeztették őt, amiben a szerzetesek laktak.

Ha mi sejtekből épülünk fel, miből épülnek fel a sejtek?

Nézz körül a házadban, és a környezetedben lévő házakban. Mindegyik kisebb építőanyagokból, fából, téglából, cementből épül fel. Ugyanígy van az autókkal és a biciklivel is. Sőt, minden építőkövekből épül fel, beleértve az élőlényeket is.

Hogy néznek ki a sejt építőkövei?

Ha körülnézel a lakásban, észreveszed, hogy a külvilágtól a külső fal zárja el. Minden sejt be van zárva a plazmamembránba vagy sejtmembránba. A plazmamembrán nem pontosan olyan, mint a lakás fala, de a sejt részeit odabent tartja. Ezeket a részeket a biológusok latinul „organellumoknak”, sejtszervecskéknek nevezik.

Néha az emberek úgy gondolnak a sejtekre, mint egy vízzel töltött lufira. Ez nem teljesen helyes, mert a lufi nem enged dolgokat ki-be járkálni, mint ahogy a sejtmembrán teszi. A sejtek számára fontos, hogy az anyagok ki-be áramoljanak.

plasma membranes

A sejtmembránon speciális struktúrák vannak, amik átengedik a vizet és más tápanyagokat. Több ezer ilyen éri át a sejtmembránt, csatornának és pórusoknak hívjuk őket. Ezek engedik meg az anyagok áramlását, de nem minden anyag mozoghat szabadon ki-be. A sejt csak azokat engedi be, amik szükségesek a működéséhez.

A sejtek csodálatosak. Mindannyian hasonló építőkövekből épülnek fel, de nagyon sok mindent csinálhatnak attól függően, hogy hogy vannak programozva. Néhány sejt oxigént szállít. Mások a baktériumok és a vírusok ellen védekeznek. Vannak olyanok is, amik jeleket küldenek a testben, mint például azok, amik a szemedből az agyadba mennek, miközben olvasod ezt a cikket. Néhány sejt még a nap energiáját is át tudja alakítani tápanyaggá. Ezt a folyamatot fotoszintézisnek nevezzük. Több száz feladat van, amit a sejtek csinálhatnak. A sejtek új sejteket is képezhetnek a sejtosztódás során. Ez olyan dolog, amit az építőkövek nem tudnak megtenni.

További információ a : Az élet építőkövei

Lásd a hivatkozást

Előfordulhat, hogy módosítania kell a szerző nevét, hogy megfeleljen a stílusformátumoknak, amelyek általában „Vezetéknév, Keresztnév”

Irodalmi adatok:

  • Cikk: Az élet építőkövei
  • Szerző: Shyamala Iyer
  • Fordító: Pereginé Bojtos Judit Mária
  • Kiadó: Arizona State University School of Life Sciences Ask A Biologist
  • Webhely neve: ASU - Ask A Biologist
  • Megjelenés dátuma: May 31, 2017
  • A hozzáférés dátuma: April 17, 2024
  • Honlap címe: https://askabiologist.asu.edu/explore/az-elet-epitokovei

APA Style

Shyamala Iyer. (2017, May 31). Az élet építőkövei, (Pereginé Bojtos Judit Mária, Trans.). ASU - Ask A Biologist. Retrieved April 17, 2024 from https://askabiologist.asu.edu/explore/az-elet-epitokovei

American Psychological Association. For more info, see http://owl.english.purdue.edu/owl/resource/560/10/

Chicago Manual of Style

Shyamala Iyer. "Az élet építőkövei", Translated by Pereginé Bojtos Judit Mária. ASU - Ask A Biologist. 31 May, 2017. https://askabiologist.asu.edu/explore/az-elet-epitokovei

MLA 2017 Style

Shyamala Iyer. "Az élet építőkövei", Trans. Pereginé Bojtos Judit Mária. ASU - Ask A Biologist. 31 May 2017. ASU - Ask A Biologist, Web. 17 Apr 2024. https://askabiologist.asu.edu/explore/az-elet-epitokovei

Modern Language Association, 7th Ed. For more info, see http://owl.english.purdue.edu/owl/resource/747/08/
A vízipálma (Cyperus alternifolius) levelének belseje. Jól láthatóak a különböző méretű és alakú sejtek.
English version:

Be Part of
Ask A Biologist

By volunteering, or simply sending us feedback on the site. Scientists, teachers, writers, illustrators, and translators are all important to the program. If you are interested in helping with the website we have a Volunteers page to get the process started.

Donate icon  Contribute

Share this page:

 

Share to Google Classroom